Coach, mentor, New York Times bestseller író, sikeres üzletember: Bob Proctor kétségtelenül a sokoldalú látásmódjával hívta fel magára a figyelmet. Egyszerű munkásemberből vált nemzetközileg elismert motivációs előadóvá; tanításai sok ezer ember számára nyújtottak és nyújtanak még ma is támaszt az önfejlődés útján. Élete során végig azon dolgozott, hogy minél több embernek bebizonyítsa és megmutassa, a sikerhez pozitív énképre van szükség.
Gyere és ismerd meg velünk a nagyszerű előadó történetét és legfőbb tanításait!
Bob Proctor életéről és munkásságáról
Bob Proctor már egész fiatalon felismerte, hogy önbizalmi problémákkal küszködik. Nem voltak céljai, jövőre vonatkozó tervei, hagyta hogy az élet ide-oda sodorja. 26 éves korában viszont kezébe került Napoleon Hill Gondolkodj és gazdagodj (Think and Grow Rich) című könyve, ami után minden megváltozott benne és körülötte.
Addig-addig tanulmányozta és vizsgálgatta Hill tanításait, mígnem saját gondolkodása is teljesen átalakult. Ennek hatására Proctor rövid időn belül megnyitotta első, takarítási szolgáltatásokat értékesítő vállalkozását. Elmondása szerint a cégnek már a kezdeti évben is több mint 100 000 dollár bevétele volt, anélkül, hogy bármilyen üzleti végzettséggel vagy tapasztalattal rendelkezett volna.
Ez akkora sikert jelentett számára, hogy élete 180 fokos fordulatot vett. Beleásta magát az emberi elme működésébe és a benne rejlő potenciál kiaknázási módszereibe és évtizedek alatt a világ egyik legnépszerűbb motivációs trénerévé vált.
Proctor Gallagher Intézet: a motiváció és az önismereti tréningek fellegvára
A kezdeti sikereket követően, Proctor önismereti és önsegítő könyvírásba kezdett, miközben folyamatosan járta a világot. Egy 2006-os szemináriumán Sandy Gallagher ügyvédnő is részt vett, aki már akkorra híres volt szakmai sikereiről, dollármilliárdos ügyfelei üzleteinek lebonyolításáról.
Sandy körül látszólag minden rendben volt, ám a Bob Proctorral való találkozás után mégis teljesen más irányt vett az élete. Az előadáson hallott tanítások olyannyira átformálták a gondolkodását, hogy végül bezárta ügyvédi irodáját és Bobbal közösen megalapította a motivációs és az önismereti programokat szervező Proctor Gallagher Intézetet.
A céljuk az volt, hogy minél több emberrel megismertethessék azokat a módszereket, amelyek képesek elvezetni őket valódi önmagukhoz. Ezáltal olyan személyiséggé fejlődhetnek, hogy bármit el tudnak érni, amit csak akarnak. Bob Proctor híres mottója: “Mondd el, hogy mit akarsz és megmutatom, hogyan lehet a tied!” Az emberi elme több évtizeden át tartó tanulmányozása meghozta gyümölcsét, az intézmény programjainak repertoárja folyamatosan bővült.
Így a PGI mára elképesztően sok önfejlesztő képzést , előadást, szakmai képzést és személyiségfejlesztő programot kínál ahhoz, hogy mindenki megtalálja a számára leghasznosabb formát.
Bob Proctor Gazdagnak születtél könyve új fejezetet nyitott az önfejlesztés területén
A Bob Proctor könyvek között máig a Gazdagnak születtél című alkotást tartják a szerző mesterművének. Ez az a könyv, melyben Proctor először hangsúlyozza a pozitív énkép jelentőségét, illetve a rossz énkép demotiváló, káros hatását.
Továbbá ugyanebben a műben mutat rá arra a nagyon vékony határvonalra is, ami a győzteseket és veszteseket elválasztja egymástól. A paradigma szokások összessége, amely szinte kizárólagosan irányítja az életünket. Ezekkel a gondolatokkal Proctor egy egészen új megközelítésbe helyezte az önfejlesztési stratégiákat és módszereket. Tanításai szerint ugyanis a negatív paradigma, amelynek része a torz énkép is, a megfelelő tudással és képességekkel rendelkezőket is megfosztja a valódi siker elérésének lehetőségétől.
Íme a Bob Proctor könyv 3 legnépszerűbb tanítása:
“Azzá válunk, amit gondolunk.”
Proctor szerint az emberi elme a legerősebb erőforrás, amivel rendelkezhetünk, ezért fontos, hogy kontrollálni tudjuk. Mivel a félelmeink és a negatív gondolataink is az agyunk szüleményei, arra kell törekednünk, hogy tudatos módszerekkel képesek legyünk uralni őket.
“Összpontosítsunk a céljainkra!”
A sikerhez vezető út, hogyha pontosan meg tudjuk fogalmazni a céljainkat, tervet tudunk készíteni a vágyainkról és minden erőnket fel tudjuk használni a megvalósításukhoz. Fontos, hogy az odavezető úton érkező, visszarántó, negatív kritikákat figyelmen kívül hagyjuk és mindvégig csak a célra összpontosítsunk.
“Legyél magabiztos!”
Ha azt szeretnénk, hogy mások higgyenek bennünk, először saját magunknak kell bizalmat szavazni. A sikerhez ezért elengedhetetlen a saját tehetségünk megismerése, képességeink állandó fejlesztése. Amíg nem vagyunk biztosak magunkban, addig minden negatív kritika földbe döngölheti az énképünket, dühöt válthat ki belőlünk és teljesen eltorlaszolhatja a sikerhez vezető utat. Az önbecsülésnek szilárd alapot kell építeni.
Bob Proctor magyarul? A Proctor Gallagher Intézet programjai már itthon is elérhetők!
A pozitív énkép kialakítása és a gondolataink tudatos irányítása nem könnyű feladat, de megéri elsajátítani a hozzájuk tartozó eszköztárat. Bob Proctor önfejlesztő tanításai és motivációs struktúrái tökéletes alapot biztosítanak ahhoz, hogy határozottabbá váljunk és megtanuljuk észrevenni, felismerni és kihasználni az erősségeinket.
Ha Te is szívesen elindulnál az úton, akkor itt az idő, hogy megismerkedj a Proctor Gallagher Intézet programjainak részleteivel és részt vegyél Magyarország első PGI önfejlesztő programján!
Élj a 30 perces, díjmentes tanácsadás lehetőségével: foglalj időpontot online!