Tűzz ki egy célt, amely olyan nagy, olyan lelkesítő, hogy egyszerre izgatott leszel és félsz is tőle.
– Bob Proctor

Küldetésünk

A Proctor Gallagher Intézetnél küldetésünk, hogy jelentősen javítsuk az emberek életminősét és tudatosságát azáltal, hogy a gondolatok minőségét egyénenként emeljük.

Mindezt tesszük azáltal, hogy olyan oktatói tevékenységet végzünk, amellyel tanítjuk és képessé tesszük közönségünket, hogy tudatosságuk bővüljön és összehangolják magukat az Univerzum természetes és változhatatlan törvényeivel.

Jelentős szerepet kívánunk játszani egy olyan világ megalkotásában, amelyben az igazi gazdagság – lelki, szellemi és anyagi – minden emberhez, minden emberen keresztül és minden embertől áramlik a bőség örökké bővülő, soha véget nem érő körforgásában.

Tedd ragyogóvá az életet

A Proctor Gallagher Intézet úgy véli, hogy a legtöbb ember soha nem ismeri fel teljes potenciálját, mert egyszerűen nem érti a megfelelő gondolkodás módját. Amikor összhangban dolgozunk az univerzum törvényeivel, túllépünk az érzékelhető korlátokon, és szó szerint belegondolkodhatjuk magunkat bármilyen eredménybe vagy teljesítménybe, amire csak vágyunk és azt az életet élhetjük, amit igazán akarunk.

Bob Proctor

Bob Proctor, a vagyonteremtés szakértője 60 éven át tanulmányozta az elmét és az emberi potenciált, a világ valaha ismert legnagyszerűbb elméivel együtt. Miután vállvetve dolgozott Earl Nightingale-lel és Lloyd Conant-tel, az elme, az emberi potenciál és a siker világhírű előadója, tanára és szakértője lett. Emberek millióinak segített a A Titok című sikerfilmen keresztül.

Tovább olvasom

Ha van egy nagy álmod, amelyről ma még fogalmad sincs, hogy hogyan érd el. Ha tartós átalakulásra vágysz, akkor fontos, hogy legyen melletted valaki, aki olyan utat tud mutatni, ahová egyedül nem tudtál eljutni.

Bob Proctor több, mint fél évszázada a legfőbb tekintély a személyiségfejlesztés területén az egész világon. Kurzusai és programjai segítenek átlagos embereket, hogy gyorsabban érjenek el átütő eredményeket, mint azt képzelték. Világszerte a személyiségfejlesztés keresztapjaként tartják számon. Ha az elménk uralmáról kell tanítani, egyszerűen Bob Proctor a legjobb.

Sandy Gallagher

A bankjog területén sikeres karriert befutó, megbecsült ügyvédként Sandy Gallagher rendszeresen kezelt több milliárd dollár értékű cégegyesüléseket és felvásárlásokat és más nagy értékű tranzakciókat. Tanácsadója volt a Fortune 500-as cégek igazgatótanácsainak és felső vezetőinek.

Tovább olvasom

2006-ban vett részt életében először Bob Proctor egyik háromnapos szemináriumán. A találkozás pedig egy rendkívüli új útra indította. – Mit akarok kezdeni az életemmel? Nem sokkal ezelőtt bárki, aki Sandy Gallagher-re nézett, azt gondolta volna, hogy határozott válasza van erre a kérdésre. Bob Proctor tanításai révén Sandy végre megértette a „miért”-et eddigi sikerei mögött.

Elhatározta, hogy következő küldetése az lesz, hogy ő is tanítsa a siker elveit. Három szót írt le azon a 2006-os szemináriumon: Thinking into Results Eldöntötte, hogy egy olyan vállalati és egyéni fejlesztési rendszert alkot Bob Proctorral, amely egy teljesen új dimenziót nyit a személyiség- és szervezetfejlesztési iparágban.

A Proctor Gallagher Intézet társalapítójaként, vezérigazgatójaként és elnökeként Sandy Gallagher viszi tovább Bob Proctor örökségét szakembergárdájukkal, tanácsadóikkal együtt szerte a világon.

Magyar lány Bob Proctor tanácsadói csapatában

Bordás Mária vagyok, a Proctor Gallagher Intézet 1. magyarországi Minősített Tanácsadója, vállakozó, operaénekes és édesanya.

Tízenéves korom óta a fő hobbim az önfejlesztő és pozitív gondolkodással kapcsolatos könyvek olvasása volt az éneklés mellett. Bár rengeteg kiváló szerző megosztotta tudását, mégis számomra Bob Proctor, a Titok című világsikerű film egyik sztárja volt az, akinek a tanításai mélyreható változásokat indítottak el az életemben.

A könyvekben megosztott információ hatására úgy döntöttem, hogy amellett, hogy üzleti tanulmányokat folytatok, követem a szenvedélyemet – énekelni is meg akarok tanulni. Nem számított, hogy az akkori körülményeim (pénz, kapcsolati tőke hiánya stb.) ezt lehetővé tették vagy sem. Elindultam azzal, amim volt.

2012-ben egy olyan negatív érzelmi hatás ért, hogy úgy éreztem szükségem van egy mélyreható és érthető magyarázatra, hogy mi miért történik az életemben. Útmutatásra volt szükségem. Elkezdtem kutatni és 2012. november 19-én vettem részt először Bob Proctor élő, online előadásán. A mester meg is mondta: “az információ, amit megosztok veled, nagy változást fog előidézni az életedben.” Pontosan így lett. Több kvantumugrást is tettem azóta: bekerültem egy nagy presztízsű felsővezetőképző programba Norvégiában, üzleti diplomáim mellé megszereztem énekművészi diplomáimat is, majd újra megváltoztattam az életemet, hazaköltöztem Magyarországra és megszületett a gyermekem, aki élő bizonyítéka Bob Proctor híres mondatának: “Ha látod az elmédben, akkor tarthatod a kezedben “

Bob Proctor tanácsadói csapatában

2014-ben írtam le azt a célomat, hogy a Proctor Gallagher Intézet tanácsadója szeretnék lenni. Akkoriban ez a cél is az elérhetetlen kategóriába esett. 2020-ban indulhattam el az úton, hogy Bob Proctor és Sandy Gallagher, a legendás wall street-i vállalati jogász által létrehozott önfejlesztési rendszert én is taníthassam. A mélyen gondolatformáló vezetői programot először saját vállalkozásainkban teszteltük sikerrel.

Örömmel tölt el, hogy a Proctor Gallagher Intézet 1. magyarországi licenszelt és minősített tanácsadójaként segíthetek a fejlődni és növekedni vágyó egyéni és vállalati ügyfeleknek, hogy olyan életet élhessenek, amelyet igazán szeretnének és megérdemelnek.

Légy részese egy minden eddiginél izgalmasabb történetnek!

Úgy érzem, hogy egy minden eddiginél izgalmasabb fejezetet indítottam el az életemben. Légy részese és írjuk együtt a újabb sikertörténeteket: a TE egyedi álmaid és vágyaid megvalósításával.

Mondd el mit akarsz és megmutatjuk, hogyan lehet a tied! Kérj díj- és kötelezettségmentes konzultációt!

Alapértékeim:

Tanácsadói munkám során

  • INSPIRÁLÓ VEZETÉS
  • SUGÁRZÓ ENERGIA
  • A MINŐSÉG SZOKÁSA
  • CSÖNDES MAGABIZTOSSÁG
  • EGY TANULÓ KÍVÁNCSISÁGA

Tanulmányi hátterem:

  • Proctor Gallagher Intézet Minősített Tanácsadó 2020-21
  • Tréner, vállalati-, felnőttképzési oktató, 2020-21
  • Norwegian Enterprise – Global Future Felsővezető képzés, Oslo 2014-16
  • BI Norwegian Business School, Felsővezetői kompetencia és részvénytörvény, Oslo 2014-16
  • Királyi Dán Zeneakadémia, Magánének szak pedagógiával, MA diploma Koppenhága 2011-13
  • Barratt Due Zeneintézet – Magánének szak, BA diploma, Oslo 2011-13
  • BGE Külkereskedelmi Főiskola, Közgazdász – nemzetközi menedzsment szakirány, BA diploma 2005-2008
  • Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció szak – PR és médiainformatika szakirány MA diploma 2000-2005