.st0{fill:#FFFFFF;}

Az élet nagy titka 

 2024-08-22

írta:  Bordás Mária

Életem elmúlt 50 éve egy csodálatos utazás volt – írja Bob Proctor. A világ minden táját beutaztam, lenyűgöző embereket ismertem meg és olyan vállalkozásokban vettem részt, amely nemcsak az én elmémet tágította ki, hanem több millió emberét is. Hadd meséljem el, hogyan történt mindez.

Az 1960-as évek közepén egy értékesítési megbeszélést tartottam és Earl Nightingale A legfurcsább titok című felvételét játszottam le. Már egy hónapja minden reggel ezt csináltam. A végén így szóltam: „Nagyon szeretnék találkozni vele.” Az egyik értékesítő, aki ott volt megjegyezte: „Nem, nem szeretnél; mert, ha igazán találkozni akartál volna vele, akkor már elmentél volna hozzá és találkoztál volna vele.” 

Azonnal tudtam, hogy igaza van. Akkor és ott rögtön eldöntöttem, hogy bármilyen nehézségbe ütközök is, Earl Nightingale-lel találkozni fogok.

Cikkünkből Bob Proctor személyes történetén keresztül megismerheted az élet nagy titkát, a döntések és az apró tettek sorsfordító erejét. 

Ki Earl Nightingale? 

Earl Nightingale igazi zseni volt. Korunk Szókratésze, bölcs és éleslátó. Mély karizmatikus és tekintélyt parancsoló hangjának köszönhetően, amikor beszélt, az emberek hallgatni akarták. Valószínűleg ezért szerepelt különféle rádiócsatornákon szerte a világon. Valójában néhány évig Earl Nighingale volt a leghallgatottabb személy a médiaipar történetében. Ahogy Earl beszélt az emberekhez a lehetőségeikről, felébredt hallgatóiban a vágy, hogy tanulni akarnak, fejlődni, azzá válni, amivé válhatnának. 

Világhírű motivációs előadásai, mint például The strangest secret – A legfurcsább titok vagy a Lead the Field – Vezesd a Mezőnyt coaching program emberek millióinak életére volt óriási hatással. Earl Nightingale megértette és egyaránt alkalmazta az életére és a vállalkozására az univerzális törvényeket. Zseniális üzleti partnerével, Lloyd Conant- tal megalapította a Nightingale-Conant Corporation-t és egyben a személyes fejlesztés iparágának alapjait is lerakták. 

Az élet nagy titka 

Bob Proctor így folytatja: néhány héten belül Chicago-ban a North Michigan Street 333. szám alatt ültem Earl Nightingale irodájában. Ez a találkozás olyan mértékben nagy hatással volt rám és befolyásolta az életemet, hogy nehezen tudnám részletezni az összes dolgot, ami ennek következtében történt.

Eleinte félve ültem le a jelenlétében, de Earl nagyon gyorsan tudott olyan légkört teremteni, amelyben kényelmesen éreztem magam. Beszélgetésünk az egyik legtartalmasabb volt, amit valaha is folytattam. Amikor távozni készültem a találkozónkról, megkérdeztem: 

Earl, mi a nagy titok… mi az élet titka?” 

Elmosolyodott és így szólt: „Nincs titok, Bob, egyszerűen le kell ülni és eldönteni, mit akarsz kezdeni az életeddel, majd megtenni. A legtöbb emberrel az a probléma, hogy soha nem döntik el, hogy mit is akarnak csinálni, és ha végre eldöntik, akkor meg azon gondolkodnak, hogy miért nem képesek rá.”

A döntés, amely megváltoztatta az életemet

Abban a pillanatban éreztem, hogy az egész lényemet átjárja a lelkesedés, mert pontosan tudtam, mit szeretnék csinálni. Azt akartam, amit Earl és vele akartam dolgozni. Amikor kisétáltam az irodájából, tudtam, hogy vissza fogok ide térni.

Abban az időben nagyon sokat kellett foglalkoznom a saját vállalkozásommal, de azonnal elkezdtem azon gondolkodni, hogyan léphetnék ki az üzletből és követhetném a szívemet. 

1968-ban már egy irodában ültem, amely mindössze két ajtónyira volt Earl Nightingale irodájától … a Nightingale- Conant Corporation értékesítési alelnöke lettem.

Amikor odamentem, kaptam egy bónuszt, amire nem számítottam, mert nemcsak Earl-nek, hanem az üzleti partnerének, Lloyd Conant-nek is dolgoztam. Lloyd egy marketingzseni és egy csodálatos ember volt. 

A világ legjobb mentoraival találkoztam és bár egy pillanatnyi döntés volt, mély és hosszútávú hatással volt az egész életemre.

Így kezdődött Bob Proctor karrierje a személyes fejlesztés iparágban. Az ezt követő 60 évnyi munkásságával, világszerte ismert tudatformáló tanításaival pedig nem véletlenül vált legendássá ezen a területen. 

Apró dolog, óriási változás 

Az az aprócska kis dolog, amely óriási változást hozott – folytatja Bob Proctor, annak következményeként jött létre, hogy odafigyeltem mindenre, amit Earl Nightingale irodájában láttam. 

Az íróasztalán volt egy kis faállvány, amelyen nyitva volt egy könyv. Megkérdeztem tőle: „Mi ez?” – „Egy könyvtartó – válaszolta. Azon az oldalon nyitva tartom a könyvet, amelyet újra és újra el akarok olvasni, egészen addig, amíg az életem része nem lesz. Neked is ezt tudom tanácsolni.

Nem sokkal később már egy könyvtartó állt az én asztalomon is. Azon kaptam magamat, hogy három-négy hónapig minden alkalommal ugyanazt az oldalt olvasom, amikor leülök az íróasztalomhoz. Ezeknek az oldalaknak az újra olvasása segített megváltoztatni az addigi szokásos viselkedésemet, a korábbi kondicionálásomat. Nem tudnám felmérni, milyen sok jót tett ez az egy ötlet az életemben.

A sikeres emberek közös vonása

Napoleon Hill egy egész fejezetet írt a döntésről a Gondolkodj és gazdagodj című sikerkönyvében. A fejezet első oldalán világossá tette, hogy az összes sikeres ember, akit tanulmányozott, nagyon gyorsan hozott döntéseket és nagyon lassan változtatta meg, ha egyáltalán megváltoztatta őket.

Bob Proctor megosztotta velünk két olyan döntését, amelyek úgy változtatták meg az életét, mint ahogy az éjjelt felváltja a nappal. 

Ha kedvet érzel, akár be is szerezhetsz magadnak egy könyvtartót, ám a valódi változást ugyanannak a gondolatnak az újból és újból történő elolvasása, ismétlése jelentette Bob Proctor számára. Óriási türelemmel és kitartással volt képes akár ugyanazt a bekezdést olvasni napról napra, hónapról hónapra egészen addig, amíg meg nem értette teljesen és be nem épült az életébe. 

Talán szokatlannak és illogikusnak tűnhet számodra mindez, hiszen arra vagyunk kondicionálva, hogy ha veszünk egy könyvet, elolvassuk és feltesszük a polcra. Bizonyára vannak könyvek, amelyekkel ezt kell tennünk. Az igazán nagy gondolatokat és elképzeléseket tartalmazó köteteket viszont megéri tanulmányozni újra és újra. 

A másik fontos döntés, amit eltanulhatsz Bob Proctortól, hogy döntsd el, hogy elkezded azt csinálni, amit igazán szeretsz. 

Előfordulhat persze, hogy nem tudod eldönteni, hogy mit akarsz kezdeni az életeddel, mert fogalmad sincs arról, hogy mit szeretnél csinálni. Nos, ha ez a helyzet, akkor számos olyan programunk van, amely segít Önmagaddal és a benned rejlő potenciállal tisztába kerülnöd és átütő eredményeket hoz. 

Minden jót kívánok és arra biztatlak, hogy hozz olyan döntést, hogy elindulsz egy igazán csodálatos jövő felé.

Bordás Mária


Bordás Mária vagyok, a Proctor Gallagher Intézet 1. magyarországi Minősített Tanácsadója, vállakozó, operaénekes és édesanya.

Tízenéves korom óta a fő hobbim az önfejlesztő és pozitív gondolkodással kapcsolatos könyvek olvasása volt az éneklés mellett. Bár rengeteg kiváló szerző megosztotta tudását, mégis számomra Bob Proctor, a Titok című világsikerű film egyik sztárja volt az, akinek a tanításai mélyreható változásokat indítottak el az életemben.

A könyvekben megosztott információ hatására úgy döntöttem, hogy amellett, hogy üzleti tanulmányokat folytatok, követem a szenvedélyemet – énekelni is meg akarok tanulni. Nem számított, hogy az akkori körülményeim (pénz, kapcsolati tőke hiánya stb.) ezt lehetővé tették vagy sem. Elindultam azzal, amim volt.

2012-ben egy olyan negatív érzelmi hatás ért, hogy úgy éreztem szükségem van egy mélyreható és érthető magyarázatra, hogy mi miért történik az életemben. Útmutatásra volt szükségem. Elkezdtem kutatni és 2012. november 19-én vettem részt először Bob Proctor élő, online előadásán. A mester meg is mondta: “az információ, amit megosztok veled, nagy változást fog előidézni az életedben.” Pontosan így lett. Több kvantumugrást is tettem azóta: bekerültem egy nagy presztízsű felsővezetőképző programba Norvégiában, üzleti diplomáim mellé megszereztem énekművészi diplomáimat is, majd újra megváltoztattam az életemet, hazaköltöztem Magyarországra és megszületett a gyermekem, aki élő bizonyítéka Bob Proctor híres mondatának: “Ha látod az elmédben, akkor tarthatod a kezedben “

Bordás Mária

Iratkozz fel a blogértesítőnkre most!