.st0{fill:#FFFFFF;}

Élj hálás szívvel 

 2024-05-17

írta:  Bordás Mária

Egy vak fiú ült az épület lépcsőjén, kalappal a lábánál. Feltartott egy táblát, amelyen ez állt: Vak vagyok, kérem, segítsen!

Csak néhány érme volt a kalapban – aprópénz azoktól az emberektől, akik elsiettek mellette.

Egy férfi sétált oda. Kivett néhány érmét a zsebéből és beledobta a kalapjába. Aztán fogta a táblát, megfordította és néhány szót írt rá.

Aztán visszatette a táblát a fiú kezébe, hogy mindenki, aki arra jár, lássa az új feliratot.

Hamarosan elkezdett megtelni a kalap. Egyre többen adtak pénzt a vak fiúnak.

Aznap délután a táblát lecserélő férfi visszatért, hogy megnézze, mi történt. A fiú felismerte a lépteit és megkérdezte: „Ön volt az, aki ma reggel a táblámra írt? Elárulja, hogy mit írt?”

A férfi így válaszolt: „Csak az igazat írtam. Azt, amit te, csak másképp.” Azt írtam: „Gyönyörű nap ez a mai, de én nem láthatom.”

Mindkét felirat igazat állított. Ám az első felirat egyszerűen azt mondta, hogy a fiú vak, a második felirat mindenki számára azt üzente, milyen hálásnak kell lennie, hogy láthatja…

Amikor úgy tűnik, hogy tele van az életed gondokkal, nehéznek tűnhet fenntartani a hálával teli hozzáállást. Csak a problémáinkat látjuk, mint egy megfeketedett viharfelhőt, amely sötét árnyékot vet az életünkre.

Vannak időszakok, amikor úgy tűnik, minden simán megy. Mi is gyakran természetesnek vesszük ezeket az értékes pillanatokat, nem igaz? Ha jól megy a sorunk, kényelmesen és boldogan éljük világunkat és egyszerűen elfelejtünk hálásnak lenni.

Mi a hála?

A legtöbb ember tudja, hogy jó hálásnak lenni; sokan azonban nem értik, hogy valójában mit tesz velünk a hála. A hála kifejezése azonnal megváltoztatja a felénk és rajtunk átáramló energiát. Harmóniába hoz a végtelen forrásoddal, hogy minden jó feléd mozduljon.

Wallace Wattles A meggazdagodás tudománya című könyvében így fogalmaz:

„A hálás elme állandóan a legjobbakra koncentrál. Ezért hajlamos a legjobbá válni; a legjobb formáját vagy jellemét veszi fel, és a legjobbat kapja.”

Bob Proctor és Sandy Gallagher hála gyakorlata neked is segíthet, ha a reggeli rituáléd részévé teszed.

A Hála gyakorlat egy egyszerű emlékeztető és egy eszköz arra, hogy kialakítsd azt a szokást, hogy harmóniába hozd magad a forrásoddal.

Használd ezt a 10 perces videót, hogy segítsen a hála napi szintű gyakorlásában. Javaslom, hogy vegyél egy neked tetsző, szép kivitelű naplót, amelyet kizárólag hálanaplónak használsz. Írd bele a dátumot és írd fel az oldal tetejére az alábbi mondatot.

Annyira boldog és hálás vagyok most, hogy …

  1. Írj le 10 dolgot, amiért hálás vagy. A listán szereplő tételek olyan egyszerűek és könnyűek is lehetnek, mint az életedben szereplő szerethető emberek vagy állatok, vagy a kávé, amit iszol. Én általában leírok öt olyan dolgot, amely már most megvalósult az életemben, majd leírok öt olyat, amely ugyan még a fizikai síkon nem jelent meg az életemben, de már előre hálás vagyok érte. Fontos, hogy érzed is át a hálát, ne csak mechanikusan irogass.
  2. Maradj csendben 5 percig és kérj útmutatást a napodra. Ez egyszerű. Miután összeírtad a listádat, csak csukd be a szemed (vagy tartsd nyitva), és ülj csendben körülbelül öt percig és csak kérj útmutatást a napodhoz. (Szellem, Isten, Végtelen Intelligencia, Az Univerzum, univerzális életenergia, forrásenergia – bárhogy is nevezed). Maradj csendben és állj készen arra, hogy megkapd a kért útmutatást.
  3. Küldj szeretetet 3 embernek, aki zavar, idegesít vagy irritál. Ezt lehet, hogy a legnehezebb megvalósítanod, de egyben a legerősebb része is a hála gyakorlatnak. Háromra kell korlátozni? Igen, próbáld háromra korlátozni. Ha senki sem idegesít, akkor csak küldj szeretetet magadnak.

A hála egy szívközpontú megközelítés, amellyel békében lehetsz önmagaddal és mindennel. Ha a hála érzését gyakorlod, még TÖBB olyan dolgot vonzol az életedbe, amiért hálás lehetsz.

Kellemesen meg fogsz lepődni azon, hogy milyen mély hatással lesz az életedre, ha ezzel a gyakorlattal kezded a napot. Nemcsak a napodra lesz pozitív hatással, hanem idővel az életed is megváltozik, ahogy egyre több jó dolgot vonzol az életedbe.

Bordás Mária


Bordás Mária vagyok, a Proctor Gallagher Intézet 1. magyarországi Minősített Tanácsadója, vállakozó, operaénekes és édesanya.

Tízenéves korom óta a fő hobbim az önfejlesztő és pozitív gondolkodással kapcsolatos könyvek olvasása volt az éneklés mellett. Bár rengeteg kiváló szerző megosztotta tudását, mégis számomra Bob Proctor, a Titok című világsikerű film egyik sztárja volt az, akinek a tanításai mélyreható változásokat indítottak el az életemben.

A könyvekben megosztott információ hatására úgy döntöttem, hogy amellett, hogy üzleti tanulmányokat folytatok, követem a szenvedélyemet – énekelni is meg akarok tanulni. Nem számított, hogy az akkori körülményeim (pénz, kapcsolati tőke hiánya stb.) ezt lehetővé tették vagy sem. Elindultam azzal, amim volt.

2012-ben egy olyan negatív érzelmi hatás ért, hogy úgy éreztem szükségem van egy mélyreható és érthető magyarázatra, hogy mi miért történik az életemben. Útmutatásra volt szükségem. Elkezdtem kutatni és 2012. november 19-én vettem részt először Bob Proctor élő, online előadásán. A mester meg is mondta: “az információ, amit megosztok veled, nagy változást fog előidézni az életedben.” Pontosan így lett. Több kvantumugrást is tettem azóta: bekerültem egy nagy presztízsű felsővezetőképző programba Norvégiában, üzleti diplomáim mellé megszereztem énekművészi diplomáimat is, majd újra megváltoztattam az életemet, hazaköltöztem Magyarországra és megszületett a gyermekem, aki élő bizonyítéka Bob Proctor híres mondatának: “Ha látod az elmédben, akkor tarthatod a kezedben “

Bordás Mária

Iratkozz fel a blogértesítőnkre most!