A sikeres emberek szokásainak közös pontja a tudatosság és a folyamatos fejlődés. Pontosan ugyanolyan célokért küzdenek, mint bárki az életben: az egyéni eredmények eléréséért, az elégedettségéért és a kiegyensúlyozott boldog hétköznapokért.
A különböző készségeik fejlesztésével dolgoznak az érzelmileg, fizikailag és egzisztenciálisan stabil mindennapok fenntartására. Napról napra odafigyelnek az önfejlesztésre, racionalizálják a pozitív és negatív történéseket és minden jó vagy rossz történésből levonják a szükséges tanulságot.
Egyszerűen hangzik, igaz? Pedig közel sem olyan könnyű szokássá alakítani a gondolataink irányítását, de odafigyeléssel és önfejlesztéssel sok minden lehetséges.
A sikeres emberek szokásai hétköznapibbak, mint hinnéd
A sikeres, gazdag embereket és a sikertelen, szegény embereket is a szokásaik – azaz olyan jó vagy rossz automatizált műveletsorok irányítják -, melyek idővel ösztönösnek tűnnek, pedig nem azok. Leegyszerűsítve: mindannyiunknak megvan az esélye a változtatásra és a siker megélésére.
Ha képesek vagyunk felismerni azokat a mintákat, melyek miatt időről időre ugyanolyan típusú helyzetben találjuk magunkat, akkor meg tudjuk tanulni a sokszor végrehajtott, szokássá alakult cselekedeteink tudatos befolyásolását is. Végeredményben ez a ráeszmélés és tudatosság vezet el arra az útra, ahol kiteljesedhetünk.
Odafigyeléssel és új mechanizmusok direkt beépítésével te is megteremtheted az új viselkedésmintáidat ahhoz, hogy az életedet magán- és szakemberként is prosperálóbbá tehesd. Bátran vágj bele: a sikeres emberek jellemzői és szokásai hétköznapibbak, mint hinnéd!
A sikeres emberek jellemzői összekapcsolódnak a tudatos gondolkodással
Amikor úgy érezzük, hogy egyre több nehézségnek és kudarcnak vagyunk kitéve az életünkben, jó esetben próbálunk rájönni a háttérben meghúzódó ok-okozatiságra. Már a felismerés is egy jelentős lépcsőfok afelé, hogy fejlődni tudjunk, de ami még ennél is fontosabb, hogy tudatos mechanizmusok kiépítésével hatást gyakoroljunk rájuk és kizökkentsük magunkat a berögzült mintáink negatív spiráljából.
Íme három technika, ami sokat segíthet, ha szokássá alakítod!
1. Célok kitűzése és tudatosítása
A siker legtöbbször olyan banálisnak tűnő apróságokon múlik, mint a célok kitűzése. Ha eredményeket szeretnénk, mindig ott kell lebegjen a szemünk előtt, hogy mit és miért teszünk. Ehhez nem elég rágondolni, állandóan meg kell fogalmazni és láthatóvá kell tenni feketén-fehéren is.
Bob Proctor a célkitűzés ABC – jében a célokat három fő típusba sorolja. A-típusú céloknak nevezi, azokat a célokat, amelyekről már tudjuk, hogy hogyan érhetjük el. Tulajdonképpen jelenlegi eredményeink ebbe a kategóriába sorolhatók. B-típusú célokon azokat a terveket érti, amelyekről azt gondoljuk, hogy el tudjuk érni. Amikor ilyen célokon munkálkodunk, egy gyönyörű tervet készítünk, hogy ha ez és ez teljesül, akkor elérhetővé válik a kitűzött cél. A legtöbb ember A- és B típusú célok között ingadozik. Látni akarják magunk előtt az odavezető utat és az egyes lépcsőfokokat, részeredményeket, hogy nyomon követhessék a fejlődésüket.
Felépítünk egy új modellt a képzelőerőnk segítségével. Két kérdést kell ekkor feltennünk magunknak: 1.Képes vagyok rá? 2. Hajlandó vagyok-e rá? Az első kérdésre a válasz igen, mind a tudomány és a teológia megerősít minket, hogy az emberi elme kiaknázatlan potenciállal rendelkezik. Így már csak a második kérdésre kell igennel válaszolni. A fantáziánkból elkezdünk egy elméletet gyártani, amit addig kristályosítunk, amíg világos cél nem lesz belőle, amit egyértelműen le tudunk írni. Amint ez megvan, folyamatos ismétléssel a tudatalattinkban elültetjük, ez a folyamat megváltoztatja a rezgésünket és elkezd láthatóvá válni a fizikai világunkban. Nem kell tudni a hogyan-t, csak akaratra van szükség, amivel a célt az elménk képernyőjén tartjuk. Abban a pillanatban, hogy eggyé váltunk vele, megjelennek az eszközök, motiváció és erőfeszítés.
Azonban az igazi növekedést és a személyiségfejlődés kulcsát a C-típusú célok rejtik magukban. Ezek a valódi vágyak, azok a dolgok, amelyeket igazán el akarunk érni, de jelenlegi helyzetünkben fogalmunk sincs, hogyan fogjuk ezt megtenni. Nagyot kell nyújtózni és személyiségünket oly módon átalakítani, amely képessé tesz olyan célok elérésére, amelyről addig csak álmodoztunk. Az alkotó folyamat egy “mi lenne, ha” típusú álmodozással kezdődik.
Felépítünk egy új modellt a képzelőerőnk segítségével. Két kérdést kell ekkor feltennünk magunknak: 1.Képes vagyok rá? 2. Hajlandó vagyok-e rá? Az első kérdésre a válasz igen, mind a tudomány és a teológia megerősít minket, hogy az emberi elme kiaknázatlan potenciállal rendelkezik. Így már csak a második kérdésre kell igennel válaszolni. A fantáziánkból elkezdünk egy elméletet gyártani, amit addig kristályosítunk, amíg világos cél nem lesz belőle, amit egyértelműen le tudunk írni. Amint ez megvan, folyamatos ismétléssel a tudatalattinkban elültetjük, ez a folyamat megváltoztatja a rezgésünket és elkezd láthatóvá válni a fizikai világunkban. Nem kell tudni a hogyan-t, csak akaratra van szükség, amivel a célt az elménk képernyőjén tartjuk. Abban a pillanatban, hogy eggyé váltunk vele, megjelennek az eszközök, motiváció és erőfeszítés.
Érdemes odafigyelni, hogy képessé váljunk a minél nagyobb, minél törekvőbb ambíciók megfogalmazására. A sikerek jöttét és megélését rendszerint az gátolja, hogy kicsiben és szűk keretek között gondolkodunk. Nem véletlen, hogy a legtöbb motivációs tréner és coach tanításaiba beépül a “merj nagyot álmodni” frázis. Klisésen hangzik ugyan, de valóban minden itt kezdődik: az egyéni komfortzóna átlépésén.
2. A kudarcok átkeretezése
A sikeres és gazdag emberek kapcsán gyakran irracionális elképzeléseink vannak. Például azt gondoljuk, ők sosem buknak el vagy élnek át nehézségeket. Ismerve az emberi természet működését, ez egyszerűen képtelenség.
A sikeres emberek is elbuknak és megküzdenek a saját démonaikkal, annyi különbséggel, hogy ők a kudarcot más szemmel kezdik el vizsgálni és feldolgozni. Erőt vesznek magukon, és a legnehezebb pillanataik átélése után máris azon dolgoznak, hogy a bukásból a lehető legtöbbet profitáljanak: tanuljanak belőle, megértsék a hátterét és végül átkeretezzék, mi történt.
Természetesen a nehézség súlyától függően mindig kell idő, hogy el tudjunk távolodni önmagunktól, a helyzettől és kívülről is fel tudjuk mérni a történéseket. Viszont a kudarc okainak feltárásával, a tanulságok levonásával és a fejlődési lépések kitűzésével egy tudatos mederbe terelhetjük a dolgot és profitálhatunk belőle.
3. A határok meghúzása és betartása
A személyes vágyak és célok beteljesítése mögött álló ambíciók a haladást motiválják. Egészen addig, amíg az előrejutás megfelelő keretek között zajlik és nem megy az egészség, illetve a magánélet rovására.
Amikor viszont megízleljük a siker ízét, nehéz megálljt parancsolni magunknak. Pedig ha nem tesszük, a kezdetben sikerhez vezető út éles kanyart vehet. A sikeres emberek egyik legnagyobb titka, hogy meg merik húzni a saját határaikat, és ha a szükség megkívánja, képesek nemet mondani a világ legnagyobbnak tűnő üzletére is, ha nem szolgálja őket.
A sikeres emberek titka az önfejlesztésben és az önismeretben rejlik
A sikeres emberek titka valójában a mindennapos személyiségfejlesztés és a fegyelmezett önismereti gyakorlás. Nem kizárólag egy szakember tanácsadását igénybe véve, hanem a valódi hétköznapokon való tudatos gondolkodást és új mechanizmusok beépítését gyakorolva.
Egy pozitív, átkeretező gondolkodásmód, amely a saját erőforrásainkat használva a lehető legmesszebbre juttathat minket.
Amint meg tudjuk változtatni, hogy bizonyos helyzetekben milyen módon gondolkodjunk, gyorsan kiegyensúlyozottabbá válhat az életünk és gyümölcsözőbbé a karrierünk.
Lépj rá az önképzés útjára!
A tudatos gondolkodás gyakorlásában nagy erő rejlik. Minél többet használjuk, annál inkább fel merjük vállalni azokat a helyzeteket, amikor segítségre van szükségünk.
Rengeteg szituáció megköveteli egy szakértői vélemény be- és elfogadását. Egy bölcs ember pedig felismeri, hogy nem érthet mindenhez, és ezért mer külső segítséget kérni.
Te is szeretnél idáig eljutni? Úgy érzed, hogy támogatásra, némi szemléletváltásra van szükséged? Jelentkezz egy 30 perces, ingyenes konzultációra és beszéljük át közösen, hogyan tudjuk még eredményesebbé tenni az életed!