.st0{fill:#FFFFFF;}

Vezetői képzések személyre szabva 

 2023-02-10

írta:  Bordás Mária

A vezetői képzések jelentőségére a legtöbben az elmúlt években kezdtek el odafigyelni. Bár relevanciájuk mindig is volt, a korábbi évek és a jelenlegi gazdasági helyzet – illetve az így kialakult piaci verseny kiéleződése – tette egyre indokoltabbá és fontosabbá őket.

A vezetővé válás és a vezetői lét kifejezetten komplex látásmódot igényel, hiszen a szakmai kompetenciák mellett az interperszonális és projektmenedzsment készségek is jelentősek.

Régóta foglalkoztat a téma? Tudjuk, hogy könnyű elveszni a vezetőképző tanfolyamok piacán. Tarts velünk, segítünk megtalálni azt a képzést, amiből te és a céged is profitálhat!

Vezetői képzés: kinek, mikor és hogyan érdemes belevágni?

Sokan azt gondolják, egy cég vagy vállalkozás nagysága befolyásolja, hogy a szervezeti működés gördülékeny, jól strukturált vagy sem. Valójában a kisebb vállalkozások is megsínylik a rossz vezetőket, a rendszer hiányát.

A vezetői szemléletmód kialakítása azonban egy hosszú folyamat, ráadásul az állandóan változó piaci környezet még a több évtizedes menedzseri múlttal rendelkezőket is kihívások elé állíthatja. Egy jó vezető ugyanis nem csak feladatokat lát, amikor szeretne célba érni, hanem egy egész rendszert is. Ez pedig ugyanannyira szól a kollégákkal való kapcsolat kialakításától és ápolásáról, a piaci tendenciák változásairól és naprakész szakmai tudásról, mint a vállalkozás vagy vállalat céljainak szem előtt tartásáról.

Ebből is látszik, hogy a vezetőképzés tréningekre gyakorlatilag minden olyan piaci szereplőnek szüksége van, aki egy magasabb, irányító pozíciót tölt be és csapattal rendelkezik – legyen szó gyakorlott vagy egy újonnan kitüntetett vállalat vagy vállalkozás tulajdonosáról, ügyvezetőjéről, csoportvezetőjéről.

Coaching vagy vezetői tréning – milyen képzést válasszak?

Csoportvezető képzés, vezetői tréning, business coaching: ahány megnevezés, annyiféle megközelítés. Mindegyik esetében változhat a módszer, hogy milyen szempontokon van a hangsúly. Míg a coaching során jellemzően egy megakadást, problémahalmazt járnak körül, úgy a vezetői tréningek átfogóbb fejlődési lehetőséget nyújtanak és nagyobb hangsúlyt fektetnek a vezető személyiségfejlesztésére.
Kiindulási alapjuk, hogy a jó vezetőnek először mindig önmagával kell szembenéznie. Ugyan végeredményben ilyenkor is a szervezeti működés hatékonyságának növelése és a munkavállalók egymás közti kapcsolatainak harmonizálása a cél. Ebbe beletartozik, hogy a karrier és magánélet szétválasztásához is különböző lehetőségeket kínál a vezetők számára.

A vezetői tanfolyamok résztvevői:

  • újra feltérképezhetik, hogy milyen érzelmi és szellemi reakciót váltanak ki belőlük az egészen hétköznapi vagy szélsőséges esetek;
  • megtanulhatják a hirtelen érkező akadályok okozta stressz kezelését;
  • önreflexívebbé és alkalmazkodóbbá válhatnak;
  • hosszú távon változtathatják meg a berögzült viselkedési mintáikat és gondolkodásmódjukat.

A képzés rávilágít az egyén vezetői magatartásának hatásaira, új konfliktuskezelési technikákat javasol, javíthatja a kommunikációs készségeket.

Egy profi vezetői tanfolyamból az egész cég profitál

Egy jó vezetőnek mindig fel kell készülnie a változásokra, amikre ráadásul úgy kell reagálnia, hogy az lehető legkedvezőbb legyen mind önmaga, a cég és a beosztottjai számára. Az alkalmazottaival egyéni, de csoport szinten is meg kell találnia a megfelelő hangnemet ahhoz, hogy inspirálni és motiválni tudja őket. Mindvégig arra kell törekednie, hogy munkatársai ugyanannyira tekintsenek rá hiteles vezetőként, mint megbízható szakemberként.

Azzal, hogy a vezető példát mutat a viselkedésével, a csapattagokat is hasonló attitűd kialakítására tanítja. Nehéz helyzetek természetesen mindig akadnak, de a problémákra adott reakcióból, illetve a hatékonyabb megoldáskereséssel a szervezet teljesítménye is javul.

Egyénre szabott vezetői és felsővezetői képzések a Proctor Gallagher Intézet hivatalos trénerétől

személyre szabott vezetői képzés
A Proctor Gallagher Intézetet Bob Proctor és Sandy Gallagher alapították, sokak előtt megnyitva az önfejlesztés útját. Bob Proctor tanításai nem a klasszikus coaching és nem is a hagyományos vezetői képzések stílusában képesek változást hozni a vezetők életébe. A híres motivációs tréner egész életében az emberi elme működését kutatta, hogy bebizonyítsa, a pozitív énkép és a pozitív gondolkodás lassan és biztosan, de meghozza gyümölcsét.

Proctor személyiségfejlesztő módszertana, ahogy a magánéletben, úgy a munka világában is kiválóan alkalmazható eszköztár. Egy egészen új szemléletmódot ad az ember kezébe, ami a vállalkozások működését is még prosperálóbbá teheti.

„Az oktatás nem azt jelenti, hogy megtanítjuk az embereknek azt, amit nem tudnak. Azt jelenti, hogy megtanítjuk, hogy úgy viselkedjenek, ahogy nem teszik.”- John Ruskin

A Bob Proctor és Sandy Gallagher által létrehozott paradigmaváltó oktatási program, a Thinking Into Results egy hatékony, összetett, tanácsadó által vezetett 6 hónapos képzés. Arra tervezték, hogy segítsen szervezeteknek eljutni oda, ahol valójában lenni szeretnének – nem csak egyszer, hanem újra és újra. A Thinking Into Results segít, hogy a munkatársak produktívabbakká váljanak és még hatékonyabban vegyenek részt a vállalati célok elérésében.

A Thinking Into Results program tartalmazza:
• Hozzáférést egy magasan képzett és tapasztalt Proctor Gallagher Minősített Tanácsadóhoz, aki vezeti és facilitálja a csapatot ebben a folyamatban heti rendszerességgel.
• Részletes és interaktív tananyagot Bob Proctor és Sandy Gallagher előadásában, amely bizonyítottan működik cégeknek és bármilyen méretű csapatnak.
• 12 hatékony, motiváló leckét vezetőknek és csapatuknak
• Részletes útmutatót elgondolkodtató egyéni és csapat munkalapokkal, amely valódi eredményeket generál.

Ha vezetőként Te is fontosnak tartod az állandó fejlődést – és pontosan jól tudod, hogy a szervezet dinamikáját a saját hozzáállásod is befolyásolja -, jelentkezz az egyénre szabott vezetői képzésre! Magyar nyelven, lényegretörően kalauzollak el Bob Proctor világába.
Kérj időpontot egy 30 perces, ingyenes konzultációra és egyeztessünk a részletekről!

Bordás Mária


Bordás Mária vagyok, a Proctor Gallagher Intézet 1. magyarországi Minősített Tanácsadója, vállakozó, operaénekes és édesanya.

Tízenéves korom óta a fő hobbim az önfejlesztő és pozitív gondolkodással kapcsolatos könyvek olvasása volt az éneklés mellett. Bár rengeteg kiváló szerző megosztotta tudását, mégis számomra Bob Proctor, a Titok című világsikerű film egyik sztárja volt az, akinek a tanításai mélyreható változásokat indítottak el az életemben.

A könyvekben megosztott információ hatására úgy döntöttem, hogy amellett, hogy üzleti tanulmányokat folytatok, követem a szenvedélyemet – énekelni is meg akarok tanulni. Nem számított, hogy az akkori körülményeim (pénz, kapcsolati tőke hiánya stb.) ezt lehetővé tették vagy sem. Elindultam azzal, amim volt.

2012-ben egy olyan negatív érzelmi hatás ért, hogy úgy éreztem szükségem van egy mélyreható és érthető magyarázatra, hogy mi miért történik az életemben. Útmutatásra volt szükségem. Elkezdtem kutatni és 2012. november 19-én vettem részt először Bob Proctor élő, online előadásán. A mester meg is mondta: “az információ, amit megosztok veled, nagy változást fog előidézni az életedben.” Pontosan így lett. Több kvantumugrást is tettem azóta: bekerültem egy nagy presztízsű felsővezetőképző programba Norvégiában, üzleti diplomáim mellé megszereztem énekművészi diplomáimat is, majd újra megváltoztattam az életemet, hazaköltöztem Magyarországra és megszületett a gyermekem, aki élő bizonyítéka Bob Proctor híres mondatának: “Ha látod az elmédben, akkor tarthatod a kezedben “

Bordás Mária

Iratkozz fel a blogértesítőnkre most!